001 002 003
Talán máig vitatott a "természetgyógyászat" helye a mai magyar társadalomban, de még világszerte is. Leggyakrabban szélsőséges álláspontokat hallani a természetgyógyászatról, mert agyondicsérik, illetve leszólják. Ezt az őskáoszt, ami a természetgyógyászatot körülveszi, szeretné e sorok írója eloszlatni, s helyére tenni fogalmilag, értékrendileg egyaránt.
A csontkovácsolás a tartó és mozgató szervrendszer visszafordítható reflexes működészavarainak kórélettanával, diagnosztikájával és terápiájával (rehabilitációjával), valamint megelőzésével, azaz prevenciójával foglalkozik, s a szokásos orvosi eljárásokat kézzel végzett diagnosztikai és terápiás technikákkal egészíti ki.
üdvőzlőm kelemen ur az lene akérdésem hogy nagyváradra vagy a kőrnyékére mikor jőn nekem L4 L5GERINC gerincsérvemvan párnapal ezelől szuro fájást áresztem a derekamba asztán a lábamszárába zsibad most is az orvosom erős gyuladáscsőkentőt irt hétfőtől fizikoterápiátirt egy ével ezelőt voltam mar terápián valamenyit javult tudna ezen segiteni vagy mit javasol. tiszteletel zsolt romániábol.
horoszkóp: Szűz
aszcendens: Szűz
2013-03-20
Válasz:
Természetesen igen! Àprilis 4.én leszek Váradon,reggel keressen telefonon,mert meg tudjuk csinálni. Ez tipikus csontkovács gond,ezért ajánlatos. Tisztelettel! 
 
Jó napot! 26 éves nő vagyok.Már vagy három évvel ezelőtt kezdődtek a panaszaim. Volt egy petefészek ciszta műtétem, és utána amikor hazaengedtek a kórházból akkor amikor kimentem a szabad levegőre sétálni egy idő után elkezdett fájni a nyakamnál, a légcsövemnél de nagyon. Pihenésre csökkent a fájdalom. Azóta is rengetegszer előfordul ez velem. Sokat fáj felül a hátam közepe, meg a mellkasom is. 1 hónapja viszont még egyfajta vállszúrás is kíséri a tüneteket. Főleg ha a jobb oldalamon fekszem akkor szúr nagyon a vállam levegővételkor. A pulzusom reggelente 100-120 között van különösebb ok nélkül. Már vagy egy éve tart ez is.Ön szerint mit tegyek..kihez forduljak? Voltam már tüdőszűrőn ami negatív lett. Mellkas röntgenen, az is szintén negatív lett. Köszönöm: Hosszú Laura 
horoszkóp: Bak
aszcendens: ?
2013-03-10
Válasz:
Méresse ki a lakást a káros földsugárzásoktól! Utána keressen fel telefonon,smegkeressük a bajai okát. Tisztelettel
Méresse ki a lakást a káros földsugárzásoktól! Utána keressen fel telefonon,smegkeressük a bajai okát. Tisztelettel
 
Mikor tartozkodik ujra Marosvasarhelyen? 
horoszkóp: Bika
aszcendens: ?
2013-02-23
Válasz:
Most épp itt vagyok,keressen telefonon. Tisztelettel várom.
 
Faj bal felol a nyakamtol lefele a lapockamig a gerincem menten es zsibad a karom es a kezem.On szerint mi a problema?
horoszkóp: Oroszlán
aszcendens: Oroszlán
2013-02-06
Válasz:
Az,hogy oroszlan! Nemmásért,mert az oroszlánnak az az érzékeny zónája. Csontkovácsolást javaslok Önnek! Ha fáradtan kel,akkor méresse ki a lakását is! Keressen meg,s megkeressük bajai okát. Tisztelettel
 
Kedves K. István! 35 éves férfi vagyok, több mint féléve küszködöm az orromon és a szemöldököm melletti pattanással. Nem múlnak el! Sőt, minap újabbak jelentek meg az orromon. A bőrgyógyász szerint lézeres kezeléssel lehetne eltüntetni. Ön mit javasol?
horoszkóp: Bak
aszcendens: Nyilas
2013-02-06
Válasz:
Méregtelenítést,csak nézze meg hová esik a holdja? Fontos lenne tudni. Nem 0ás 1es,vagy 6os 7es számra végződő évben született? Tisztelettel
Méregtelenítést,csak nézze meg hová esik a holdja? Fontos lenne tudni. Nem 0ás 1es,vagy 6os 7es számra végződő évben született? Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen ur hisz e On a csakra tisztitasban es ha igen hol es hogy vegzik koszonettel DE
horoszkóp: ?
aszcendens: ?
2013-02-02
Válasz:
Nos! Maga is csináltam évekig,csak folyamatosan kell tegye. Olvassa el az egészségügyi maffia c. Könyvet! Tudok segíteni benne,ha érdekli. Tisztelettel
 
Kedves Istvan! 36 eves no vagyok. Vilageletemben pattanasaim voltak/vannak. Foleg az allamon es arccsontomon.A vallaimon es a veseim magassagaban is elofordulnak a hatamon. Telen rosszabb a helyzet. Amiota szedek egy etrendkiegeszitot a Flavonmax-ot azota jobb. Egyebkent a peteeresemre jelennek meg a verzesemig tetoznek. Rendszeresen 28 napra jon meg.(Tag porusu a borom.) Novemberben kiderult egy UH soran, hogy a majam nem meregtelenit jol, a doktor szerint. Szerinte dietazzak. A diagnozis: Hepar kisse nagyobb, homogen szerkezetu, epeelfolyas lassabb. Szeretnek tanacsot kerni, mit tegyek, milyen modon meregteleitsek? Karos szenvedelyem a kave tejjel.Nem dohanyzok, nem iszok, nyirfacukrot hasznalok, feher lisztet sem hasznalok, hust nagyon ritkan eszem es himalaja soval fozok. Hal jegyu vagyok (marc.04), az aszcendensemet nem tudom. (reggel 8:30kor szulettem) Nagyon varom a tanacsait, koszonettel: Tar Anna Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ui: elnezest az ekezetmentesseg miatt!
horoszkóp: Halak
aszcendens: ?
2013-01-24
Válasz:
Kedves Anna! Milyen évben született? Ascendense:skorpió,holdja oroszlán Lugosítással méregtelenítsen! Mérese ki a lakását,ha kéri tudok segíteni benne. Keressen fel. Tisztelettel
 
hatgerinc problemaim vannak; osztaporoza, hogyan lehet gyogyitani?
horoszkóp: ?
aszcendens: ?
2013-01-24
Válasz:
Csontkovácsolással,s lakáskiméréssel igen hatékonyan! Részletekért hívjon telefonon! Tisztelettel
Csontkovácsolással,s lakáskiméréssel igen hatékonyan! Részletekért hívjon telefonon! Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen Ur!A panaszaim tobb,mint 3 honapja kezdodtek,egy megfazast es egy eleg stresszes evet kovetoen.En csak "vandor" fajdalomnak hivom,mert hol a mellkasomban,hol a hatamban ,hol jobb hol bal oldalon erzem az enyhe fajdalmat.Votam orvosoknal,2x mellkasrontgenen,5x vervetelen,sok EKG es egy terheleses EKG es keszult,mindennek negativ eredmenye lett,de meg mindig jelen van ez a kosza fajdalom,voltam reflexologusnal is,O azt mondta,hogy van egy kis nyaki gerinc servem es a derekamnal sincs minden rendben es hogy nagyon el van savasodva a szervezetem,szeretnem kerdezni,hogy ezek alapjan mit tud nekem tanacsolni,1980.01.13-an szulettem reggel7.30-kor,nagyon szepen koszonom elore is a valaszat, udvozlettel:Patkas Gabriella
horoszkóp: Bak
aszcendens: ?
2013-01-18
Válasz:
Reggelente fáradtan ébred? Mert ha igen,vagy rosszul alszik,akkor káros földsugárzás fölött alhat. Ezt nézetném meg először. Ami a háti fájdalmat illeti az csontkovács gond,kérem hívjon telefonon s megcsinálom.Bak az ascendense is skorpió a holdja,erről majd beszélgetünk. Szedjen szódabikarbónát 4x egy nap 8,2,8,2 órakkor. Tisztelettel
 
nyirokrendszeremet szeretném méregteleníteni - méregtelenítő böjttel összekapcolva. Kérpátiné
horoszkóp: Mérleg
aszcendens: Kos
2012-12-20
Válasz:
Nos,szerintem a Japántapasz kitünő nyirok tisztító,ajánlatos használni 1 hónapon át minden nap mindkét talpon Ugyanis a talpi reflexpontokon át kiszìvja a méreganyagokat a nyirokkeringésből.Nem beszélve arról,hogy ahova teszi ott méregtelenít,merthogy a talpon az egész test fellelhető. Fontos lenne tudni az Ön holdját milyen helyen van? Esetleg ezt meég írja meg. Tisztelettel
 
16 éves unokám küreten esett át és azóta fényfoltokat lát szédül a vérkép eredménye jó?
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: ?
2012-12-08
Válasz:
Asszonyom -uram! Ez szerintem lehet csontkovács problémail,ezt látni kellene,kérem keressen fel,s személyesen megkeressük ennek a mélyebb problémának az okát. Ha egy kineziológushoz elvinnék szerintem tudna segíteni az is. Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen Úr! Érdeklődni szeretnék, hogy Békéscsabán mikor rendel legközelebb? A problémám: 25 éves nő vagyok. 7 évvel ezelőtt egy esés következtében megrepedt a medencecsontom. Ez nem okozott igazából tüneteket, de azért leírom, ki tudja. 6 éve nehéz tárgyak pakolása közben meghúztam a derekamat. Azóta vannak problémáim. A járás, futás, hajolás sokszor nehezen ment, fájdalomcsillapítón éltem. Tavaly áldott állapotba kerültem :). A 10. terhességi héttől egyedül már járni sem tudtam, annyira fájt. Fekvéskor nem tudtam fordulni,nem tudtam az ágyból egyedül kikelni. Ekkor jártam önnél, de sajnos az akkori kezelés nem hozott eredményt. A terhesség előrehaladtával mérséklődött ez a fájdalom. A szülést szerencsére nem befolyásolta. A kisbabám megszületése óta ( 2012.04.26.) a derékfájásom nem csillapodott. Azóta az ágyéki szakaszban is előjött egy fájdalom, ami miatt nem tudok hason feküdni, hátra hajolni(, de gondolom ez a terhesség alatt megváltozott súlypont miatt alakulhatott ki). Valamint, ami most leginkább megnehezíti az életemet: a háti szakasz közepén(sokszor a teljes szakaszon) erős, szúró fájdalom alakult ki. Emiatt nem tudok feküdni. Éjszakánként fel kell kelnem, sokszor ülve alszom. Reggelente nem tudok kiegyenesedni, még a levegővétel is fáj. Nevetéskor, oldalra forduláskor is belenyilal. Félek, hogy a kialvatlanságom hatással van a kisbabámra, félek, hogy nem fogom tudni kivenni a kiságyából, nem fogom tudni felvenni. MR, Röntgen, Labor vizsgálatok szerint egészséges a gerincem. A háziorvosom azt mondta, hogy amíg szoptatok, nem tud csinálni semmit, utána ír föl gyógyszert...De én megoldást keresek, a gyógyszer nem az! Remélem tud nekem segíteni!(Sajnos az aszcendensemet nem tudom.) Válaszát előre is köszönöm! Minden jót! Kata
horoszkóp: Nyilas
aszcendens: ?
2012-11-27
Válasz:
Kedves Kata! Most hétvégén leszek Csabán,keressen fel nyugodtan. Esetlegnem kel reggelente mindig fáradtan? Vab már helybenis aki kiméri a lakásokat. Keressen bátran s most már nem terhes,nyugodtabban lehet a hátgerinchez nyúlni. Tisztelettel 
 
Jó napot kivánok! Szédülések kedvetlenség céltalanság életkedvtelenség ellen mit ajánl? Még épp nem érzek depressziót,talán egy hajszál választ el tőle. Nem tudom mi a baj velem?
horoszkóp: Mérleg
aszcendens: Mérleg
2012-11-25
Válasz:
Na most egy dupla mérlegnél ez nem csoda. Kérem önt ne nézze a televiziót,ne hallgasson rádiót,s ne olvasson újságot,valamint erősen hanyagolja az internetet,am blokk a számítógépeket,s elillan a problémái 50%a magától! A szédüléset pedig ez után kezeljük. Tegye ezt 21napon át. Egészségére
 
Fáj a nyakam, a vállam, a csukóm, a kezem ízületei.... a derekam nyaki lordosis kiegyenesedett - gerincemben sérv van - lehet, hogy a nyakamnál is, csak arról nem készült mri - gyanakodnánk ízületi gyulladásra, de a vérkép negatív.... lehet velem valamit csinálni? Az aszcendensem nem tudom...
horoszkóp: Szűz
aszcendens: ?
2012-11-14
Válasz:
Abszolute! Mindeb reggel fáradtan ébred? Csontkovácsolással ezen lehet segíteni! Keressen fel,s megteszem amit lehet. Tisztelettel
 
Tisztelt Doktor Úr! 22 éves vagyok, pár napja kezdődött, hogy ha lehajtom a fejem és a mellkasomhoz nyomom, erős bizsergést-zsibbadást érzek a gerincem vonalán, ami néha erősebb néha gyengébben jelentkezik, ha erősebb akkor érzem a lábamban a enyhén karomban és a hasamban is de legfőképpen a nyaki gerincemnél. Meleg hatására csökken, szinte elmúlik ez az érzés. Mit tanácsol? Köszönettel, Attila
horoszkóp: Bika
aszcendens: Vízöntő
2012-10-29
Válasz:
Üdvözlöm! Természetesen lehet,ez tipikusan csontkovács dolog. A bikáknak a nyaka az érzékeny rérze az orvosi asztrológia szerint. Innen a nyaki érzékenysége. Keressen fel! Tisztelettel
 
Tisztelt István! Fiam 15 éves és az elmúlt hetekben enyhe hasi fájdalom kíséretében levertség és némi szemsárgulás kíséreti tünettel vittük kivizsgálásra a korházba. A kezelő orvos kétszeri vérvételi eredmények ismeretében először mononukleózist, majd most Gilbert kórt jelzett. Ez a diagnózis még nem végleges véleményük szerint. A családban nem ismerünk ilyen kórban szenvedő személyt. Ez a kór alternatív gyógyászat keretében megnyugtatóan rendezhető-e, illetve mi lenne a további teendőnk? 2012.10.26 
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: ?
2012-10-26
Válasz:
Nos,először is,kérem keressenek fel! A mono nukleózis egy fertőző dolog,a másik sem betegség hanem sokkalinkább tünet. Keressük meg az okot,s ez a lényeg,kérem keressenek telefonon! Tisztelettel
 
Kedves István! Érdeklődni szeretnék, hogy mikor lehet személyesen keresni egy időpontkérés miatt. Édesanyám és a saját magam ügyében kérném a tanácsát. Mivel eléggé hosszú lenne itt most leírni valamennyi kérdésemet, ezért előzetesen csak annyit kérdeznék, hogy van-e lehetőség az örökletes epilepszia kezelésére. Legalábbis ezt diagnosztizálták nálam 40 évesen, azóta kapok gyógyszeres kezelést. A roham hormonális alapon aktivizálódik, emiatt rohamom csak az első és a harmadik terhességem alatt volt a második trimeszterben. Mindkét terhesség lánygyermekkel volt. Igazából úgy érzem, hogy nem volna szükségem a gyógyszerre, mivel ráadásul azóta mintha rosszabodna a helyzete. Mi a véleménye? Köszönettel: Timea
horoszkóp: Rák
aszcendens: Bika
2012-08-13
Válasz:
Igen,kérem hívjon telefonon. Tisztelettel
 
felszivódási probléma
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: Ikrek
2012-07-28
Válasz:
..a szűkszavú emberek betegsége..
 
Tisztelt Kelemen ur 2 het elteltevel mintha levettek volna a fajdalmat az egesz hatamrol koszonet onnek .uzenjuk Vasarhely mellol ahol a szoke kisfiu volt /Velemenye szerint csak 6 honap elteltevel ismetelhetjuk e meg? koszonet A T
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: ?
2012-07-05
Válasz:
Természetesen lehet hamarabb is,annál is inkàbb mivel eleve 3-4kezelés ajànlott hivatalosan. Keressenek vasàrnaptól nyugodtan. Tehàt 8.tol. Örülök,hogy jòl vannak szívből.
 
Szep jo reggelt! Erdelybol , Marosvasarhelyrol erdeklodok, mikor tettszik ide latogatni mert van egy par egeszsegi problemam (gerinc) es szeretnek onnel talalkozni. Tisztelettel Szakacs Zita
horoszkóp: Halak
aszcendens: Halak
2012-07-03
Válasz:
8.án indulok,tehát akkor már hívhat,kedves Zita. Tisztelettel
 
tisztelt Kelemen ur mikor jon marosvasarhelyre valaszat elore is koszonom tisztelettel
horoszkóp: ?
aszcendens: ?
2012-04-12
Válasz:
05.20 előreláthatólag.
 
Tisztelt Kelemen Úr! Segí­tségért fordulok önhöz,problémámat megpróbálom röviden összefoglalni: -2 hónapja homeopátiás golyókat szedek, mert a voll féle géppel való mérés azt mutatta, hogy a vastagbelem alulm?ködik ezt el tudom képzelni mert elég rossz az emésztésem -a probléma még nem is ez hanem azóta hatalmas száraz gyulladt tenyérnyi foltok vannak a testemen- ez lehet a méregtelení­tés jele? -ha igen meddig tarthat el még ? -lehet ezt a folyamatot gyorsí­tani? Segí­tségét el?re is köszönöm ! Az aszcendensemet pontossan nem tudom este fél 11 körül születtem
horoszkóp: Skorpió
aszcendens: ?
2012-04-03
Válasz:
esetleg 0as 1es vagy 6os 7es szamra vegzodo evben szuletett?
 
Próba kérdés
horoszkóp: Vízöntő
aszcendens: Vízöntő
2012-04-02
Válasz:
ok. mukodik
 
Körömgombára mit ajánl
horoszkóp: Bika
aszcendens: Bika
2012-03-06
Válasz:
Akupunktúrás kezelést szoktam ajánlani,nekem ez működik ráadásul természetes és szövődménymentes. Tisztelettel
 
TISZTELETEM ! ENGEM ERDEKELNE, HOGY MIT GONDOL A 9 EVES FIAMNAK MIERT FAJHAT NAGYON A JOBB SARKA, ILLETVE TALP RESZE? AZ ORVOSOK SZERINT A NOVES AZ OKA, DE ATTOL TARTOK HOGY MINDENKI A NOVESRE TAMASZKODIK ES NEHOGY A HATTERBEN PEDIG VALAMI KOMOLYABB BETEGSEG ALLJON.TOBB MINT EGY EVE FAJ ES NEM KOTHETO OSSZE SEMMIJEN MOZGASSAL, TEHAT VAN HOGY REGGEL FELKEL ES ROGTON FAJ NEKI VAN HOGY FUTAS UTAN DE NEM IS KOTELEOEN FAJ MINDEN MOZGAS UTAN. ELORE IS KOSZONOM RAM SZANT IDEJET !!!
horoszkóp: Oroszlán
aszcendens: Oroszlán
2012-03-05
Válasz:
Ha skorpió a kisfiú,vagy az ascendense,akkor az lehet oka.Ezesetben a nemi szervek érintettek.Ha pedig halak akkor az egész talp érzékenyebb lehet velesuületetten. Lakáskimérést javaslok,valamont csontkovácsolást,kérem keressen fel! Tiszteletem
 
Tisztelt Kelemen Úr! Kb.1 myomákat diagnosztizáltak nálam Sajnos rossz helyen vannak a méhemben, elég sok panaszt okoz, és okozott ezidáig. Már raktak fel merinát is, mert azt mondta a doktornő,hogy attól jobb lesz. Lehet, hogy kevesebb a mensesem,de hosszab ideig tart, s szinte állandóan pecsételek. Nemsoká mennem kell vissza,mert lejár a félév,a spirál felhelyezése után, viszont olyan rossz érzésem van. Azt hittem,hogy a spirál tényleg megoldja a problémám... Nem tudom, mit tegyek, mert operáltatni nem szeretném magam. Tudna ajánlani, valami gyógynövényt, vagy valamilyen humánusabb megoldást??? Köszönettel
horoszkóp: Bak
aszcendens: ?
2012-03-04
Válasz:
Méresse ki a lakását a káros földsugárzások miatt,keressen fel csontkovácsolás céljából.A myoma nem olyan vészes dolog,kérem ne ijedjen meg! Ez fontos!Meg kell keressük a bajai okát. Tisztelettel
 
Kedves István! Édesanyám nevében írok Önnek. 63 éves,bak.165cm magas 75-80kg-os. Ülő munkát végzett mindig,37 éves kora óta gerinc,derék fájdalmakkal küzd,aminek a vége nyaki,derék gerinc sérv,csigolya kopás lett. Lábai(bokák)bedagadnak,fájdalmasak azt mondja majd szét csattan. Orvostól orvoshoz járt de semmi különöset nem mondanak,reumás betegségre kezelték de semmi haszna nem volt nem lett jobb!Még az a szerencse,hogy "jól"tűri a fájdalmat mert már néha mondja,hogy fáj akkor az már elviselhetetlen lehet szegénykémnek! Nagyon nehezen kel,egész nap fáradt is,egyszerűen nem bír,és néha szédül is. Mostanában ahogy beszélek hozzá egyszer csak azt veszem észre,hogy csendben van nem válaszol és olyankor egy pontba mered a szemével 1/2,1percig is.Úgy zökkentem ki. Mi lehet ez? A ház ki van mérve,sajnos nincs jó helyen az egészet el kellene vinni onnan egy jobb helyre. Kedves István! Szeretném tudni,hogy mi lenne a teendő,tudna e Ön segíteni rajta? Ha nem akkor mit-kit javasol!? Hol van legközelebb Kazincbarcikához rendelése és mennyibe kerül alkalmanként. Nagyon-nagyon szeretném ha megszabadulna a fájdalmaktól és a beavatkozás hiánya miatt nagyon nem szeretném ha az állapota rosszabbodna. Előre is köszönöm,várom válaszát:Évi 
horoszkóp: Bak
aszcendens: ?
2012-03-03
Válasz:
Hát erre nehéz válaszolni mert ezek amit felsorolt,évtizedes problémák. Keressen fel telefonon,mert járok arrafelé a héten! Tisztelettel
 
Jó napot kivánok! Edina vagyok. Most találtam rá az oldalra ..rengeteget küszködök derékfájással , 32 éves vagyok kb 15 éve van gerincsérvem az L V csigolyánál. Szeretném megkérdezni Ön hol rendel és mi az elérhetősége?
horoszkóp: Vízöntő
aszcendens: ?
2012-02-28
Válasz:
Kérem én országszerte,rendelek,06703822979,megcsinálható! Kérem keressen fel! Tiszteletem
 
Tisztelt Uram! Az lenne a kérdésem, hogy az alábbiakban leírt tüneteimet okozhatja-e ideg becsípődés vagy ehhez hasonló dolog és milyen gyógymódot tudna ajánlani? Jobb oldali nyak- és vállfájdalom, mely felsugárzódik a tarkó felé a fej irányába is vagy magába a fejbe. Ha a jobb oldalamon fekszek, ez még intenzívebb, ezért úgy nem is igazán szoktam aludni. Továbbá a jobb oldali végtagjaimat eleve gyengébbnek érzem, amolyan "elfeküdtem" érzés, alkalmanként derékfájdalom, de csak a jobb oldalon. Mindezek a tünetek napközben, ébredés és mozgás után javulnak, de teljesen nem tűnnek el. Tavaly végigjártam több szakorvost, neurológia, fül-orr-gégészet, vérvizsgálat, koponya MR, de mindegyik negatív eredményt hozott. Több éve ülőmunkát végzek számítógép előtt. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Szilvia
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: Vízöntő
2012-02-21
Válasz:
Nos,igen ezt okozhatja idegbecsípődés.Gyógymódja a csontkovácsolás! Kérem keressen meg! Tisztelettel
 
Kedves István! Érdeklődnék, hogy a stevia és a xilit ártalmas-e az egészségre? Melyik édesítőszer az, amit semmiképp nem ajánl fogyasztásra? Köszönöm előre is válaszát!
horoszkóp: Rák
aszcendens: Mérleg
2012-02-17
Válasz:
A stevia jó,a másikat nem ajánlom. Édesítsen mézzel,vagy gyümölcs,szőlőcukorral. A stevia természetes,tehát jó.A többi édesítőt kerülje,mert attól a cukor is jobb.Nyírfa cukrot nagyon sokan dicsérik. Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen Ur! 1979 szept. 1en 13:25kor születtem Szegeden. 2-3 eve hatfajassal szenvedek csipö illetve mell tajekon jobb oldalt a gerincnel. Menzesz/telihold/illetve magneses ter valtozasanal ill. padlofüteses terben ( a haloszobaban nem fütök ) erösebb a feszüles (fajdalom). Masszazs/gyogytorna/csontkovacs/szauna segit a feszültsegen. Mindemellett eleg rossz alvo vagyok, sokszor faradtan ebredek, kavet alig iszok, sokat sportolok, vörösbor szokott az almatlansagon segiteni. Nem Magyarorszagon elek. Tud segiteni ? Email cimem: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
horoszkóp: Szűz
aszcendens: Nyilas
2012-02-14
Válasz:
Természetesen igen.Lakása ki van már mérve?Ez még fontos lehet.Mivel a nyilasnak a combcsont a szerve,innen a hátfájás,s a többi csak következmény szerintem. KERESSEN FEL.Merre él külföldön? Tisztelettel
 
Tisztelt Uram ! Két 26x52 mm-es myomát állapítottak meg és ajánlották a méh eltávolítását. Szeretném ezt elkerülni, mit tegyek ? Tisztelettel: 49 éves nő
horoszkóp: Bika
aszcendens: Bika
2012-02-13
Válasz:
Méresse ki a lakását,ebben tudok segíteni!Távolítsa el a fémeket a szájából! Kezdjen el egy Ön számára kényelmes méregtelenítést.Röviden. Én sem vetetném ki! Keressen fel ha jónak látja. Tisztelettel
 
Kovács Timea vagyok és köszönetet szeretnék mondani Istvánnak azért amit értem csinált! Diszkuszom van és becsipödött az idegszál, a jobb felemre el voltam csavarodva nagyon csúnyán. Több orvosi kezelést kaptam, injekció és többféle gyúlladásgátló, de az elcsavarodást nem hozták helyre. István állitott lábra 4 kezeléssel 1o nap alatt, amit az orvosok nem tudtak 1,5 hó.alatt (már műteni akartak). Mégegyszer Köszönöm! Mindenkit arra bíztatok, hogy bátran forduljanak ilyen módszerekhez ami természetes és sokkal hatékonyabb és nem fájdalmas! Köszönöm István és kivánok neked sok sikert továbbra is! A betegeknek pedig jó gyógyúlást!
horoszkóp: ?
aszcendens: ?
2012-02-01
Válasz:
Köszönöm!!!!
 
Vérnyomáscsökkentőket szedek,ez viszonylag normális szinten tart,de időközönként nagy vérnyomáskiugrásaim vannak esténként.Akkor duplázom a gyógyszereket,és 5 percenként pisilnem kell,és néhány óra mulva helyreállnak az értékek,de addig izgulok,szorongok.Barátnőm szerint vizhajtót kéne kérni az orvosomtól.Szedek: Nebilet,Nortivan,Narva.Orvosomnak esze ágában sincs vizhajtót külön adni,bár tényleg magas vny-ú ismerősei mind szednek.Hipochondria ez?
horoszkóp: Vízöntő
aszcendens: Mérleg
2012-01-30
Válasz:
Nem.Ha 6os 7es,esetleg2es 3as számra végződő évben született,akkor ez normális lehet. Kérem ezt írja meg,vagy hívjon fel tel-en.Nem feltétlen adnék vízhajtót Önnek. Keressen
 
Tisztelt Kelemen Úr ! Internetböngészés közben találtam rá az Ön oldalára, és olvasva az Önhöz fordulók kérdéseit, látom, hogy milyen sok, hozzám hasonló panasszal élő embernek ad tanácsot és segitséget, ezért én is szeretném a véleményét, segitségét kérni. Kb. 6 héttel ezelőtt egy rossz mozdulat következtében éles nyilallást érzeztem a bal tompor tájék közepén, amit sajnos hiába massziroztam, sajnos nem mult el, sőt végig lehuzódott a hasogató fájdalom comb külső oldalán, a lábszáram külső oldalán, végig a lábujjaimba. Két hét után már teljesen elzsibbadt a lábszáram, nem tudtam sem leülni, sem feküldni, mert akkot még jobban zsibbadt és fájt. Az orvos fájdalomcsillapitót és izomlazitót irt fel, de sajnos nem használt, és most már a lábujjaimat alig tudom felemelni a földtől és a sarkamon sem tudok megállni.Beutaltak a neurológiára, voltam MR vizsgálaton,mert gerincsérvre gyanakodtak, ez negativ lett. Idegvezetéses(ENG) vizsgálaton , ami azt állapitotta meg ,hogy sérült a peroneus ideg és egy érző ideg.Azt azonban, hogy végül is mi okozza ezt az idegbecsipődést, még mindig nem tudom. Most fizikoterápiás kezelésre járok, de amig a becsipődött idegszál nem szabadul ki, addig nem is tudom van-e értelme ? Attól félek, hogy a végén az egész lábam meg fog bénulni. Szeretném, ha megirná azzal kapcsolatban a véleményét, hogy ezek után hova kellne fordulnom, és van e remény arra, hogy a károsodott idegszál és izom rendbe fog-e jönni ?
horoszkóp: Kos
aszcendens: ?
2012-01-21
Válasz:
Term.Igen.Ezek csontkovács gondok.Sok ilyen volt már a praxisomban,arra kérem keressen fel mihamarabb,s akkor megtalállyuk az okot. Tisztelettel
 
Kedves István!29 éves 3 gyermekes anyuka vagyok!Sajnos az utolsó szülés után rajtam maradt plusz 20 kg és pajzsmirigy problémám lett!A derekam nagyon megsínylette a kilókat és lumbágóm lett ami nagyon fáj!Gyógyszert nem szedhetek mert még szopizik a kicsi így izomlazító kenőcsökkel kenegetem!Kérdésem lehet-e ellenne tenni a csontkovácsolással?Válaszát köszönöm!Mónika
horoszkóp: Skorpió
aszcendens: ?
2012-01-20
Válasz:
Természetesen igen,lehet. Ki kéne mérni a fekhelyét a káros földsugárzásoktól! Főleg ha fáradtan kel reggelenként.Erre való a csontkovácsolás,kérem keressen! Tisztelettel
 
Magas vérnyomásom kordában van tartva,sőt napközben még alacsony is.Este azonban hirtelen kiugrásokat észlelek,de általában csak akkor,ha valamiért felpuffadok,és ez elég gyakran előfordul.A szivem rendben van,enyhe nyugtatót javasoltak estére,de én biztosan tudom,hogy ha jön a puffadás,torokszoritás,vérnyomásemelkedés garantált.Este 6 óra után már semmit nem eszem,nem vagyok kövér,mit tehetek még,mert nagyon ijesztő,néha az ügyeleten kötök ki,de a helyzet nem változik.Válaszát köszönöm.
horoszkóp: Kos
aszcendens: Vízöntő
2012-01-18
Válasz:
Ez lehet candida is vagy valamifele erzekenyeg.Gyumolcs0t csak ehgyomorra,s csak 2ig! Esetleg nem 2,3 6,7,es szamra vegzodo evben szuletett?Biztos van osszefugges a tunetek kozt. Tisztelettel
 
Fibroadenómát észleltek nálam,tavaly,ennek a mérete szerintebb nagyobb lett azóta már.A biopszia nem mutatott rosszat ,de mostanában fájást,feszülést érzek azon az oldalon.Kérdezném,hogy műttetnem kellene e,vagy elmulasztható reflexológiával,vagy valami természetes gyógymóddal? Olvastam,hogy a koffeinivás is elősegiti a létrejöttét,és a csokoládé.Igaz lehet? 
horoszkóp: Mérleg
aszcendens: Szűz
2012-01-15
Válasz:
Ez igaz lehet!Keressen fel s megvizsgalas utan mar tobbet tudok mondani. Csak kezdje el. Tisztelettel
 
65 éves,Szűz jegyű nő vagyok,pajzsmirigyem pótlására Euthyroxot szedek 7 éve.mammográfián fél éve voltam,és tüdőröntgenen is szűrésen,semmi bajt nem találtak.De már nyáron fürdés közben a balmellem felett kőkemény valamit éreztem,ez tükörben nem látszik,ha a karom megemelem,és ugy ugy tapogatom végig,nem érzem,csak ha más poziturában vagyok,pld.ülök.Nincs tulsulyom,nem is fogyok,néha sulyzózom kis sulyokkal,már arra gondoltam,hogy valami izomgörcs.De persze csecsemőmirigyrákra,ilyesmire is gondolok.Reumás vagyok,sokat fáj a hátam,vállam,de ez nem zavar különösen,csak ez a gumó,vagy görcs,vagy bármi.Hova menjek vele? Onkológia,mammográfia? Most már ugy érzem,a mellem is nyomásérzékeny,fáj.Hónaljamban nyirokcsomó,ilyesmi nincs. Válaszát köszönöm.
horoszkóp: Szűz
aszcendens: Mérleg
2012-01-14
Válasz:
Ezt meg kell nézni,mert nem mindegy hol van,kérem keressen telefonon.Olvassa el:Orvostudomány a feje tetején c. könyvet /ezvan kiadó/ Ott részletezi ezt a témát.Ne ilyedjen meg nagyon kérem! Tisztelettel
 
Kedves István! Több mint 1,5 éve csöng a bal fülem szervi problémát nem találtak. Már sok mindent kiprobáltam, de nem szabadulok töle. Segítségét előre is köszönöm! Üdvözlettel Ildikó
horoszkóp: Halak
aszcendens: Skorpió
2012-01-12
Válasz:
Nos,tobb esetben sikert ertem el,volt viszont ahol nem.Meg kell probalni mindenkepp,kerem telefonon keressen.Ha gerincen alapulo az ok,akkor jo lesz. Tisztelettel!
 
Kedves Istvan! 24 eves vagyok, masodik babamat varom aprilis kozepere. Elozo terhessegem vege is csaszarmetszes lett trombocitalt kulso aranyereim miatt (azt hittem belepusztulok, iszonyatos egy dolog)igy most is csaszarmetszes lesz a vege (ket baba kozott 17 honap lesz). Problemam az hogy 1 honapja ejjel-nappal borzasztoan faj a gerincem csipovonalban kozepen ami szepen ropog fekvo helyzetben ha a combizmaim egy icipicit mozgatom(elozo terhessegemnel semmilyen hat-derek panaszom nem volt),es terhessegem elejetol(elozo terhessegemnel ez megszunt az 5. honap korul) iszonyatosan faj a kismedencem(gondolom en hogy az)alul a szemeremcsontom, mozogni is alig birok foleg ejjel minden egyes mozulatnal felebredek meg ha fekvo helyzetbol probalok feltapaszkodni. Ezek mellett meg a hosszanti hasizmaim is szepen szetcsusztak, 3 honapja vettem eszre, jo 3 ujjnyira eltavolodtak egymastol, igy gyakorlatilag semmit nem tartanak,csak kezbol tudom ulo helyzetbe nyomni magam,(ez a harom panasz egyutt kb olyan latvanyt eredmenyez egy kulso szemlelonek mint egy partra vetett balna) fekve ha a fejem megemelem szepen ''kiduvad'' hosszaban egeszen a koldokomig. Nem tudom hogy esetleg lehet-e osszefugges a derekfajasom es gyenge hasizmaim kozott. Igy 6 es fel honapos aldott allapotba tanacsos-e csontkovacshoz fordulnom? On esetleg jar-e mostanaban Brasso, Sepsiszentgyorgy, Kezdivasarhely kornyeken? Nalunk Kosztolanyi Krisztian csontkovacsoskodik, nem tudom mond-e Onnek valamit ez a nev, ajanlja-e.Ja s meg van a nyakamon egy pup (a vallaim vonalaban), legalabb ez panaszmentes, viszont eleg rusnya latvany, ezen csontkovacsolassal lehet-e segiteni? Elore is koszonom szepen valaszat. Kellemes napot kivanok!
horoszkóp: Skorpió
aszcendens: ?
2012-01-09
Válasz:
Igen Lehet,bizonyos technikák kivételével. Kérem keressen fel telefonon,mert fogok arra járni!Van összefüggés ezek közt,szerintem ki kéne mérni a fekhelyét a káros földsugárzásoktól! Tisztelettel