001 002 003
Talán máig vitatott a "természetgyógyászat" helye a mai magyar társadalomban, de még világszerte is. Leggyakrabban szélsőséges álláspontokat hallani a természetgyógyászatról, mert agyondicsérik, illetve leszólják. Ezt az őskáoszt, ami a természetgyógyászatot körülveszi, szeretné e sorok írója eloszlatni, s helyére tenni fogalmilag, értékrendileg egyaránt.
A csontkovácsolás a tartó és mozgató szervrendszer visszafordítható reflexes működészavarainak kórélettanával, diagnosztikájával és terápiájával (rehabilitációjával), valamint megelőzésével, azaz prevenciójával foglalkozik, s a szokásos orvosi eljárásokat kézzel végzett diagnosztikai és terápiás technikákkal egészíti ki.
aldott karacsonyt kivanok ,azt szeretnem kerdezni Kelemen urtol hogy allapot felmeres eseten ha nagyon kimozdult a mellkas tajekan az un palcaja az betegsegre utal e.Sziv betegseg esetleg mellbe csomo? Elore is koszonom megtisztelo valaszat>KT.
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: ?
2010-12-23
Válasz:
Elnézést nem értem a kifejezést:palcaja? Mi ez?
 
Kedves István!Nem vagyok biztos benne.hogy használhatom-e egyszerre a japántapaszt és a búzafülé kocenterátumot? Nem sok ,a méregtelenítés nem igen tömény?Talán azt mondtad,hogy lehet egyszerre? Tisztelettel Ági Mvhely
horoszkóp: Rák
aszcendens: Mérleg
2010-12-13
Válasz:
Szerintem lehet együtt is,mert nem ütik egymást! Tisztelettel
 
Üdvözlöm Kedves Kelemen István! A bal lábfejemen szétcsúszott lábujjcsontok bütyköt okoztak, álló munkát végzek igen nagy fájdalmak között, semmilyen cipő sem kényelmes, hogy védjem a bütyök részt fura lábtartásokat veszek föl, amitől másutt is fáj. Igaz rövid idő alatt felszedtem 7 kg nyilván ez is befolyásolja a fájdalmat, de igazándiból a kérdésem az, hogy csontkovácsolással helyrehozható e, vagy javítható e az állapot? Mielőbbi válaszát várva, tisztelettel: H.Judit 36
horoszkóp: Kos
aszcendens: Nyilas
2010-12-08
Válasz:
A csontkovácsolás sajnos nem erre való,ebben nem tudok segíteni. Tisztelettel 
 
Segztségét kérem! Veszprém megyében élek , de nem sikerült talélnom egy csontkovácsot. Állandóan fáj a fejem, ha forgatom recseg ropog a meszesedéstől?. A nyakamon , a hátamom az izmok letapadtak, a nyaki érre tapadtak, Tisztelettel Muller Béláné
horoszkóp: Mérleg
aszcendens: ?
2010-11-30
Válasz:
Üdvözlöm! Keressen fel mert budapesten is rendelek,arra sajnos nincs ilyenfajta ismeretségem. Tisztelettel
 
Üdvözlöm! 32 éves férfi vagyok, az ízületeim (hát,gerinc,nyak,váll,kar) iszonyúan ropognak, szerencsére fájdalom nincs, de a ropogás idegsítő.És vállkörözésnél pedig a kulcscsont kattog ismételten. Elkezdtem rendszeresen úszni. Mit ajánl Ön? Tisztelettel: Ferenc
horoszkóp: Bak
aszcendens: Nyilas
2010-11-27
Válasz:
Lakáskimérést,mivel horoszkópilag/veleszületetten/ ezen szervek nincsenek érintve önnél.Szerintem az úszás jó lehet.Viszont nem baj az ha ropog.Nincs az csapágyazva. Tisztelettel
 
jo napot! eloszor is megkerdeznem,hogy lehet-e segiteni egy 13mm-re elmozdult hatgerinccsigolya probleman (ami 4 ev alatt 9mm-rol romlott 13mm-re)vagy tenyleg csak a mutet maradt,ahogyan az orvosok mondjak?
horoszkóp: Mérleg
aszcendens: ?
2010-11-25
Válasz:
Nézzük meg,mivel ön mérleg s veleszületetten érzékenyebb a hátgerinc alja,ezért ha ott található az elmozdulása akkor az nem szerzett dolog,hanem hozott!Keressen fel s eldöntjük. Tisztelettel 
 
Hogyan alakul az anyagi helyzetem és a párkapcsolatom?
horoszkóp: Rák
aszcendens: Vízöntő
2010-11-04
Válasz:
Ahogy teremti magának kedves! Ugyanis MINDEN TÖKÉLETES!
 
Tisztelt István! Bika jegy szülötte vagyok, 9 éve küszködök különböző , gyakran visszatérő nőgyógyászati problémákkal, melyek megkeserítik az életemet (candida, trichomonas, nemi herpesz, clamydia stb.) Sajnos a gyógyszerek nem, vagy csak rövid ideig használnak, néhány hét múlva újból összeszedek valamit. A környék szinte minden nőgyógyászát ismerem, de mára megrendült a beléjük vetett bizalmam. A 9 év alatt volt kb. 5-6 hónap panaszmentes időszakom, egy Gynevac- kúrának köszönhetően, de ezt pillanatnyilag nem lehet beszerezni. Sokféle házi praktikát kipróbáltam, candida diétát stb. kevés sikerrel. Bármiről kész vagyok lemondani, ha van rá esély, hogy meggyógyuljak. Természetgyógyászként tudna valamit tanácsolni? Köszönettel Bika
horoszkóp: Bika
aszcendens: ?
2010-11-03
Válasz:
Kedves Bika! Lugosítania kellene szerintem.Mert elsavasodott,ez egy hosszabb folyamat. Először is méresse ki a lakását a káros földsugárzásoktól.Tudok erre ajánlani többféle módszert,ezek különböző ráfordításokkal járnak,ezért szerintem hívjon fel s megbeszéljük. Van kiút ebből! Tisztelettel Bak
 
sokat fáj a gyomrom, sok a savam, nyombélfekélyem van. Nyers káposztából (u vitamin miatt)mennyi a napi adag.
horoszkóp: Kos
aszcendens: ?
2010-10-27
Válasz:
Ezt nem tudom.
 
Van-e - a műtéten kívül - valamilyen, bármilyen - valóban hatásos - alternatív módszer, a szürke hályog kezelésére, gyógyítására?
horoszkóp: Rák
aszcendens: ?
2010-10-22
Válasz:
Attól függ mennyire előrehaladott az állapot! Ezt meg kell vizsgáltatni,amennyiben érdekli adok természetgyógyász szemorvost,aki megnézi korrektül Önnek! Tisztelettel
 
Mikor jon meg Romaniaba.
horoszkóp: ?
aszcendens: ?
2010-10-17
Válasz:
November 21-22. én Elér 0746920012
 
Kedves István! 1980.07.01. születtem, pontos időt nem tudok. 165 cm és 93 kg. vagyok. A két szülés után nem tudok lefogyni, rengeteget eszem. Izzadok, az arcom kiszőrösödött, a lelkivilágom romokban hever. Tudna valamit tanácsolni? Köszönöm!
horoszkóp: Rák
aszcendens: ?
2010-10-12
Válasz:
Méresse ki a lakását,nézesse meg a pajzsmirigyét nem működik e túl? Szedett e fogamzásgátlót,kapott e oltást?
 
Kedves István! 37 éves nő vagyok,oroszlán ,skorpió aszcendenssel. Júliusban tanácsolta nekem hogy keressek fel csontkovácsot a panaszaim miatt(féloldali fejfájás,baloldali szem és arcfájdalom,sztem arcüreggyulladás szerű tünetek,)el is mentem,helyre tette a gerincem,és azt mondta nincs semmi probléma.Azóta sem javult a dolog,eljutottam MR vizsgálatra ahol megállapították,porckorongsérvem van,C V-VI,illetve C VI-VII csigolyáknál.Igazából nem tudom,ez okozhatja-e a tüneteimet,illetve ez a folyamat gyógyítható illetve visszafordítható -e.Köszönettel:Ildikó
horoszkóp: ?
aszcendens: ?
2010-10-11
Válasz:
Ez okozhatja valóban a bajait.Amikor járt nálam mit mondtam jó helyen fekszik? mert szerintem ki kéne méretni a lakását.Visszafordíthatóak gondjai véleményem szerint. Tisztelettel
 
Tisztelt István! Szédülés, fülzúgás esetenként fejfájásaim vannak. Csontkovácsolással megoldható-e a probléma, esetleg még valami mással. Békés megyében vagy a környékén szokott-e kezelést végezni? Köszönöm válaszát, üdvözlettel: KS
horoszkóp: Rák
aszcendens: Nyilas
2010-10-11
Válasz:
Igen!22-24.én vagyok Csabán.Jó a csontkovácsolás az ön bajaira!Tudunk ott találkozni:Bejelentkezés: nádházi Ilona 06-66631240 vagy 06-302762491. Keressen fel bátran!Megmérem az auráját is,és megkeressük az okot! Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen ur az allergiammal kapcsolatba szeretnek tanacsot kerni.Kisfiam szuletese utan nagyon sok antibiotikumot kaptam a korhazba >.Azota furcsa piros kiutesek jelennek meg a testemen es a szam is kezd dagadni .nincs koze etelhez vagy barmihez csak ugy egybol .okat allergologusok sem tudjak megallapitani csak egy fele gyogyszert adtak hogy olyankor be kell venni >.Esetleg tudna e segiteni lanykoromban nem voltak ilyen gondjaim .az antibiotikumra gyanakszom .letezik ez van valami megoldas szamomra .valaszat elore is koszonom.tisztelettel 
horoszkóp: Oroszlán
aszcendens: ?
2010-10-05
Válasz:
Ezt látni kell,s részletesen el kéne mesélje a tüneteggyüttest! Kérem önt keressen fel telefonon! Tisztelettel
 
Szep napot Onnek!Ilona vagyok es megszeretnem ont kerdezni h meregtelenitesnek szamite ha a het barmely napjan csak kenyeret es vizet iszom.[Szemely szerint a keddi napot valasztottam mert koze van a 9 keddhez,bojt celjabol.]
horoszkóp: ?
aszcendens: ?
2010-10-03
Válasz:
Nyugodtan csinálja!Mindenképp tisztulni fog,tehát ez méregtelenítés szerintem.Talán ha javasolhatom élesztőtlen kenyeret alkalmazzon s 5 után már csak a vízet igya. Jó tisztulást! Tisztelettel
 
Azt szeretnem tudni mikor jon Marosvasarhelyre.Egyszer voltam a tavaly hatgerincem el van gorbulve skoliozis.A nyakam es a derekam szokott fajni.A csontkovacs tud e ezen a fajdalmon enyhiteni?Koszonettel A .T.
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: ?
2010-09-28
Válasz:
Igen a csontkovácsolás épp erre való!Ajánlom önnek! November 21.-én érkezem!Akkortájt tessék hívni,nincs meg megírom a telefonszámomat. Tisztelettel
 
a tavaly voltam onnel vasarhelyen hatgerinc problemaval.Elszeretnek menni az iden is mivel megint kezd zsibadni a jobb kezem kozepso es gyurus ujja es a nyakam is nagyon faj az utobbi hetekbe.Ha telefonon nem erem el gondoltam igy lehetseges.On szerint eleg lenne egy kezeles.A lusta epem miatt is szeretnek tanacsot kerni .tisztelettel Ajtay Tunde.1967 junius 12 en szulettem 
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: ?
2010-09-21
Válasz:
Kedves Tünde! Az epe szerzett dolog önnél,a zsibbadás veleszületett a karokban,már ami a hajlamot illeti. Sajnos csak nov 21 körül leszek kint,kérem akkor hívjon!Szerintem 2 kezelés kellene,de majd meglátjuk,addig is szép napokat! Tisztelettel
 
Üdvözlöm. A problémám a nyakammal van A fejem, ha lehajtom, szédülök, ha fel akkor is. Egy nagyon pici lehetőség van ahol tudom tartani. Pár éve van már ez, és egyre rosszabb. Lehet vajon ezen segíteni. Válaszát előre is köszönöm.
horoszkóp: Kos
aszcendens: Oroszlán
2010-09-20
Válasz:
Igen! A csontkovácsolás pont erre való! Mivel önnek a veleszületetten érzékeny szerve a fej,ezért szédülhet nagy valószínűséggel. Keressen fel s megoldjuk.Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen úr ! Eliza vagyok, 50 éves nő ,azt hiszem egy kicsit túlsúlyos vagyok a 72 kilómmal Egészségileg elég rosszul álok,reumától kezdve minden félé bajom van Elszeretnék kezdeni egy lejböjt kúrát ,kérdésem az lenne ,hogy milyen vitaminokat szedhetek a lejböjtkúra idején és hány napig ajánlót ? Önnek ,aki annyi jó tanácsot ad mindenkinek és türelemmel válaszol kérdéseinkre,én kívánok nagyon jó egességet és boldogságot Tisztelettel Eliza
horoszkóp: Oroszlán
aszcendens: Oroszlán
2010-09-10
Válasz:
Kezdje a 'délután 5-től nem eszünk semmit' filozófiával,kedves Eliza! Kezdetnek nem javaslok többet,mert sokaknak ez sem megy. Ettől egy korai reggeli fog beállni,ami nagyon egészséges. E mellé feküdjön le este 10 körül.Ha fáradtan kel,vagy nem alszik jól,méresse ki lakását/ebben tudok segíteni/.KB 2 hónap múlva iktasson be heti 1 nap léböjtöt,e mellé.Olyan vitamint szedjen amibe sok van,ne a gyógyszertárit,mert az csak nyomokban tartalmazza. Jókívánságait köszönöm. Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen Úr! Az utóbbi 8-10 évben sikerült felszednem 8-10 nem kívánt kilót. Ennek oka egy vízér kereszteződésben levő ágy volt, de ezt csak 4-5 év után - kb. 3 éve - sikerült kideríteni. Az egyéb gondok azóta elmúltak, a kilóimtól - leginkább a hasamon - sajnos nem tudok megszabadulni. (néhány kiló lemegy, aztán kicsit lazítok, a kilók visszamásznak.) Kérdésem, mit tegyek? Köszönettel Hatházy Róbert
horoszkóp: Kos
aszcendens: Bak
2010-08-26
Válasz:
Nos ez remek kérdés! Azt tanácsolom,ne egyen este 5 után SEMMIT. Továbbá heti egy nap böjt. Garantáltan veszíteni fog súlyából.Némi testmozgás,minden nap valami. Tisztelettel
 
Izabella vagyok, Marosvasarhelyrol, juniusban mikor itt tetszett jarni vettem ontol egy teat..jiaogulan-t, meg szeretnem kerdezni hogyan kaphatnak meg ilyen teat...itt Vasarhelyen kerestem de nem lehet kapni. tisztelettel, Izabella
horoszkóp: Bak
aszcendens: ?
2010-08-16
Válasz:
Tőlem,ha megyek,ami szept. 20-22-én lesz! Kérem keressen akkor s viszek magammal. Örülök,hogy ízlett! Tisztelettel
 
Kedves Istvan! En egy 18 eves erdelyi lany vagyok. Mostanaban egyre jobban fa a hatam es ropog minden porcikam, mar nem tudok mihez kezdeni. Eljarok rendszeresen tornaszni, biciglizni, kocogni.Mit tanacsol, mihez kezdjek? Hol talalok Erdelyben csontkovacsot,Kolozsvar kornyeken? Elore is koszonom!
horoszkóp: Bak
aszcendens: Szűz
2010-08-11
Válasz:
Jelenleg Vásárhelyen dolgozom.Keressen fel o74692oo12.Reggelente fáradtan kel? Péntek estig elér! Tisztelettel
 
Tisztelt Embergyógyász! 41 éves nő vagyok. Azért fordulok önhöz (nem tudom kihez kéne, illetve lehetne), mert olyan kedvesen válaszolgatott a többiek kérdéseire, és remélem, hogy nekem is tud tanácsot adni. Összeállítottam magamnak egy méregtelenítő és emésztést elősegítő teakevereket ami áll: menta, citromfű, csalán, kökényvirág és cickafark (a cickafarkat kihagytam később, mert úgy vettem észre, hogy belezavart a ciklusomba)összetevőkből. Használtam is 6 hétig és éppen el is fogyott. Kérdéseim: mennyi ideig lehet a teákat inni? Folyamatosan hosszú (milyen hosszú) ideig vagy kúraszerűen (meddig tartson egy méregtelenítő kúra)? Továbbá, ha már válaszával megtisztel szeretném kérdezni, hogy mi egyébre vigyázzak, mi az érzékeny területem? Köszönöm: Stormi 
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: Halak
2010-08-04
Válasz:
Nos!A teához hozzá szokik az ember,tehát kb:1 hónapot szeggye,utána 6 hónapig azt ujból ne.Halak:láb,ill boka és alatta;ikrek:váll karok érzékenyebbek veleszületetten. Tisztelettel
 
1989.március 13-án születtem reggel 6 órakor, megszeretném kérdezni, hogy néha nagyon fáj a hasam és annak mi lehet az oka? És még azt is megszeretném kérdezni, hogy találok-e az 1987.június 25-én, a rák jegyében született párommal? Köszönöm válaszát! email cimem: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  
horoszkóp: Halak
aszcendens: Halak
2010-08-01
Válasz:
Hű,ez jó kérdés!Hasfájása oka lehet a gyomor lép túlműködés,ami azért van Önnél mert 9es évben született.Ezügyben keressen fel s megmagyarázom miért!Szerintem találnak,bár itt még 1ooo tényező lehet,de a párja az Ön 'apja' a kinai 5 elem tana szerint! Tisztelettel
 
Kedves Istvan, az Anyukammal kapcsolatban szeretnem a segitseget kerni.4 hete van a hasa jobb oldalan egy ponton fajdalma, szerinte az epe. Tud nekünk segiteni, hogy vajon mi lehet a baj? Köszönettel, Andrea 
horoszkóp: Bika
aszcendens: Nyilas
2010-07-26
Válasz:
Kedves Andrea!Ennyiből nem tudom megmondani.Keressenek fel bátran,s akkor megvizsgálom s azután meg tudom mondani mi az oka fájdalmainak. Tisztelettel
 
Tisztelt Isván! 37 éves nő vagyok,kb 1,5 éve vannak kellemetlen tüneteim.Gyakran van bal oldali de csak féloldalas fejfájásom,másfél éve vettem észre hogy a bal szemem mindíg fáradt,sokszor csukva tartanám.közben az arcom is elkezdett fájni,2 fogam belelóg az arcüregembe ezen az oldalon,ennek ellenére /panoráma röntgen után/ a szájsebész szerint nem fogászati a probléma.Időközben észrevettem hogy a bal orrlyukam sokszor érzéketlen, gyakran el van dugulva,elküldtek fülésztre,ott is minden negatív.Most ideggyógyászatra járok,ahol a doktornő nem tud mit mondani,most elküldött MR vizsgálatra,ami októberben lesz.Tanácsot szeretnék kérni,mit tudnék tenni,hova fordulhatnék,mert 3 hónapig nem szeretnék tétlenül várni a tüneteim pedig egyre zavaróbbak. Köszönettel:Ildikó
horoszkóp: Oroszlán
aszcendens: Skorpió
2010-07-25
Válasz:
Kedves Ildikó! Lakást méretnék az ön helyében legelőször is!Aztán csontkovácsolás kellene mert a tünetei szinte mind a nyakról eredeztethetőek szerintem.Ahol talál még gyógyírt:ujmedicina.hu Kérem keressen fel jövő hónap közepén! Tisztelettel
 
térd porc kopás
horoszkóp: Bak
aszcendens: Bak
2010-07-24
Válasz:
normális a baknál,kérdés hány éves
 
ALS (agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó betegség) Három éve kezdődött a végtagok érzékkiesésével, a betegség, azóta rohamosan romlik, az állapot,izomsorvadás végtagokban az egész testre kiterjed. A beteg 38 éves férfi, ágyhoz kötött ápolásra szorul. Mit lehetne tenni az érdekében:
horoszkóp: Nyilas
aszcendens: ?
2010-07-12
Válasz:
Méresse ki a fekhelyét mielőbb! Csontkovácsolás,méregtelenítés.Kérem keressen fel! Tisztelettel
 
T.Kelemen István! Több mint 3 éve diagnosztizáltak nálam focalis distóniát, mely a mai napig megmaradt, csak időnként javul az írásom. Emellett feszült vagyok, alvási problémáim vannak, fájnak a karjaim, lábaim. Semmilyen szervi elváltozást eddig nem találtak. Mi lehet az oka? Tisztelettel: Kata
horoszkóp: Szűz
aszcendens: ?
2010-06-21
Válasz:
Üdvözlöm! Kérem méresse ki a lakását!Keressen fel telefonon,s megkeressük bajai okát. Tisztelettel 
 
Tisztelt gyógyító! 4 napja, leestem, kb 2m-ről és alaposan beütöttem a fejem és a hátsó bordám. a röntgen kép szerint, nincs törés, de a mozgás kínokkal jár, szúró fájdalom a légvételkor is,a jobb lapockánál a gerinctől kiindulva.Tüsszögés és köhögés fájdalommal jár, és minden mozgás, hajolás igen korlátozott.Erős fájdalom a jobb mellkasban. Javaslatára, szeretném felkeresni önt. válaszát és hozzáállását köszönöm Üdvözlettel; Juhász László Tamás 
horoszkóp: Szűz
aszcendens: ?
2010-06-20
Válasz:
Üdvözlöm! Kérem keressen telefonon.Azért a zúzódások jó lenne ha elmúlnának,hogy azok ne korlátozzanak a mi munkánkban.Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen Úr! Ha megengedi én is szeretnék kérdezni. 46 éves nő vagyok. Több mint 15 éve az izületeim kezdtek fájni a lumbo sakrális résben, majd 1-2 év után colitis ulcerosát diagnosztizáltak. 10 év váltokozó szakasz után, 6 évig teljesen tünetmentes voltam idén januárig, munkahelyi , magánéleti stressz, felfázás, mérgek ? és a tünetek kiújultak. Azóta nem szünnek orvosi kezelés, alapgyógyszer , szteroid, mindenféle diéta, teák, öngyógy relaxáció mellett sem. Az alapgond, hogy reggel a kezdet egy kiadós, csak nyákos, talán gennyes, esetleg véres folyékony valami. A gyulladás már ráment a szememre, vállizületre is.Utána már rendes állagú a széklet, de szintén nem száraz. De erre nem mindig van normális természetes inger. A béltükrözés véres, nyákos érzékeny, a végbél felett kiegyenesedett bélszakaszt tárt fel. Nagyon szeretnék már jól lenni. Előre is köszönöm megtisztelő válaszát és segítségét.
horoszkóp: Oroszlán
aszcendens: ?
2010-06-12
Válasz:
Nos! Kérem sürgősen méresse ki a lakását!Ebben tudok segíteni!Szintén hamarjába olvassa el az'orvostudomány a feje tetején' c. könyvet,ott választ talál gondjai nagy részére. jövő héten pedig kérem hívjon fel! Tisztelettel
 
lehetséges -e hogy a medencecsontom kivan ugorva, vagy el van mozdulva és attól van olyan fájdalom és zsibbadó érzés a végtagomba 
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: Bika
2010-06-01
Válasz:
Szerintem a keresztcsontja mozdult el.Ezért zsibbad!Mindenesetre ne sokat várjon vele! Tisztelettel
 
Kedves István! Abban szeretném a segítségét kérni, hogy a myoma az ön tudása alapján gyógyítható-e, s, ha igen, hogyan? Valamint az is érdekelne, hogy önök szerint mi a kialakulásának az oka? Tiszetelettel: Virág
horoszkóp: Bak
aszcendens: ?
2010-05-24
Válasz:
Orvostudomány a feje tetején c.könyv!Szerintem igen gyógyítható.Meg kell keresni az okát amiben segít a könyv/ezvankiado.hu/ Tisztelettel
Orvostudomány a feje tetején c.könyv!Szerintem igen gyógyítható.Meg kell keresni az okát amiben segít a könyv/ezvankiado.hu/ Tisztelettel
 
Kedves István! Nem akarok Kelemen István függő és "zaklató"lenni, de ahogy olvastam a kérdéseket és válaszokat, egy különösen megfogott. Az, hogy annyi szeretetből gazdálkodunk, amennyire magunkat szeretjük és nem szerethetünk mást jobban mint magunkat.Én külön választanám a test és lélek szeretetét.mert a testemet néha utálom, én őt a szolgámnak tartom és ha gyenge akkor haragszom rá, néha rútnak látom, főleg másokhoz viszonyítva/Tv/. A gyerekemet annyira szeretem, hogy föláldoznám érte a testemet.Ez illúzió?Csak hősnek akarok tűnni magam előtt, mások előtt? Ön különválaszthatónak tartja-e a test és a lélek szeretetét? Megemlíteném, hogy kislányom 1998, október 13-án született, 6 óra 40 perckor és bal lábán 6 lábujjal, csonttal, körömmel, stb. Ezt 9 éves kora után mégiscsak le műtette, én nem akartam, az apai nagymamája és a kortársak miatti szégyenből erőltette a műtétet. Ne tulajdonítsak neki nagy szerepet, illetve, ha van plusz tehetsége, akkor az megmarad a műtéttől függetlenül is?Egyébként van.:-))) Előre is köszönöm válaszát.Varga Andrea.1971.04.10.
horoszkóp: Kos
aszcendens: Szűz
2010-05-21
Válasz:
A HAT UJJ született Táltosságra utal!!Kérem vegye ezt komolyan.Biztos van zsenialitás őbenne.IGEN CSAK AZ ÖNSZERETET NEM ILLÚZIÓ,SZELLEMI SZINTEN MINDENKÉPPEN!Tisztelettel
 
Kedves István! Fantasztikus hogy ilyen hamar válaszolt.Köszönöm.Telefonon sajnos nem tudom hívni, biztos hihetetlen, de nincs rá pénzem.nem szégyellem, most így élünk, biztos lesz jobb. A lapocka alatti becsípődés tegnap óta sokkal kevésbé fáj.engem csak az aggaszt, hogy ez véglegesen el fog-e múlni, vagy most már mindig vigyázni kell emelésnél és számíthatok az újabb fájdalomra?Szeptemberben, ha erre jár, megpróbálok elmenni, addig majd megtudom, pontosan hova és hogy is zajlik ez az egész? Valószínűnek tartja, hogy a szervezetem képes rá, hogy visszafordítsa a pajzsmirígy túlműködés autoimmun formáját?Esetleg pártolja a homeopátiát?Rajtam egyszer segített a króniukus húgyhólyaggyulladásomon. Igen,mikor reggel felkelek, olyan mintha még aludnék.Nincs olyan, hogy magamtól ébredjek.A kisifiam ébreszt éjfél után és általában hajnalban kétszer.nappal fél órát alszik 8 hónapos kora óta.Amikor a mamájánál alszik-akkor magamtól ébredek-olyankor kipihentnek érzem magam.Ezért nem gondolnék káros sugárzásra.De szöget ütött a fejembe. A horoszkópos oldalt meg fogom nézni-köszönöm hogy ajánlotta. Üdvözlettel:Varga Andrea 1971.04.10.
horoszkóp: Kos
aszcendens: Szűz
2010-05-21
Válasz:
Nos!A homeopátia mindenképp működik!Érdemes kiméretni a lakást,nekem ez a véleményem.Kímélje teste azon részeit ami érzékenyebb,s majd szept.ben ha járok arra szerét ejtjük s megoldjuk ezen gondjait,addig is szép napokat!
 
Kedves István! Hajnalban becsípődött a bal bordám alatt az idegszál-legalábbis így gondolom-miközben a 20 hónapos kisfiamat emeltem fel.Előtte két nappal is fájdogált már de az sokkal enyhébb volt és tegnapra elmúlt.Ezt most elég erősnek érzem.Érdekes, hogy főleg a jobb kezem mozgatásánál fáj, pedig bal oldalon lokalizált a fájdalom és a bal kezem zsibbad kicsit.Ápolónő vagyok, viszont a hagyományos orvoslásban egyáltalán nem bízok.A kicsivel úgy sem tudnék kezelésekre járni, tablettákra, kenőcsökre nem nagyon futja.Egyébként is gond van a gerincemmel, főleg a nyaki résszel.A kislányomat szoktam megkérni hogy gyalogoljon végig a hátamon és akkor kiropog.utána még a látásom is jobb. Attól félek, hogy úgy járok mint anyukám, aki 42 évesen agylágyulást kapott, majd 49 évesen mikor meghalt a boncolás azt is kiderítette, hogy a nyaki erek 80%-osan meszesek voltak. 39 éves vagyok.Az utóbbi időben több probléma előjött.Néha öregasszonynak érzem magam és útálom a testem, hogy nem tud 100%-osan teljesíteni.Pajzsmirígytúlműködést állatpítottak meg, endokrinológiára 25-ére kaptam időpontot.Orvoshoz az erős szívdobogás miatt mentem, mikor volt egy komolynak tűnő rosszullétem. Múlt héten egy kb.100 kilós hordót emeltünk meg a férjemmel amiben méz volt és egyik pillanatról a másikra aranyerem lett.Még a szülésekkor sem volt, legalábbis nem tudok róla.Szóval rövid időn belöl ez már egy kicsit sok.A kisfiam nagyon aktív, a mi életünk is tejes embert kíván, a férjem nem túl megértő, sőt.Vissza kell szereznem az egészségemet, mert betegen nem működik az élet, rengeteg a tennivaló.Kert, gyerekek, stb.Segítségem annyi, hogy anyósom egy héten egyszer egy napig a picivel van.Olankor van mikor még jobban hajtjuk magunkat,, mert be kell pótolni a lemaradást.Túlhajszoltak vagyunk.Nekem rokonaim nincsennek, barátaim se már.A férjem feleslegesnek tartja.uralkodik és nem túl érzelmes. Így távolról mit tud ajánlani mind a bordámra, mind a pajzsmirígyre, mind az aranyyérre? Hódmezővásárhelyi vagyok esetleg jár-e itt valamikor?Talán tudnék rá spórolni. üdvözlettel Csenák Mihályné Varga Andrea.1971.04.10.14.05.HÚSVÉT SZOMBATJA:-)))
horoszkóp: Kos
aszcendens: Szűz
2010-05-20
Válasz:
Kedves Andrea! ezo.hu--)asztrológia--)ingyenhoroszkóp , nézze meg magát ott.Most voltam Békéscsabán.Szept elején megyek újra.Nem kel fáradtan reggelente? Mert akkor káros földsugárzás fölött alszik.PAJZSMIRIGY:-ELFOJTOTT AGRESSZIÓ,DÜH!aRANYÉR :-MEG AKAR FELELNI/ez abszolut szűzi tulajdonság/!Háttérbe szorított egyéniség.Ha még kérdése van kérem hívjon fel!Tisztelettel
 
Tisztelt Doktor Úr! 47 éves nő vagyok,mindig szép volt az arcbőröm,de kb.3,5 éve rosaceás lett,állandó pirossággal az arccsont körül,de időnként már dudoros, pattanásszerű dolgok jönnek ki rajta. Azt nem részletezem,hogy milyen kálváriát jártam be,míg ez kiderült./allergia- vizsgálatok,nőgyógyász,fog kihúzatása,bőrgyógyászat stb./ Kipróbáltam számtalan arckrémet,diétát,de gyakorlatilag semmi nem segített. Ugyanakkor nagyon nehéz abba beletörődnöm,hogy az orvostudomány mai állása szerint ez gyógyíthatatlan és az okait tekintve is csak találgatások vannak. Én kész lennék bármit megtenni,ha segítene pl.:böjt,méregtelenítés. Ugyanakkor érdekes,hogy 5 éve minden reggel búzafűlevet iszok és ez sem tud segíteni. Azt tapasztaltam, hogy amikor megjön a menstruációm,sokkal jobban belobban, a ciklus közepén viszonylag enyhébb a pirosság.Lehet,hogy hormonális változások idézték elő? A rozaceáról szóló leírásokban tiltó listán szerepel a szauna,ezzel szemben pont az ellenkezőjét tapasztalom,jónak tűnik. A kérdésem az lenne,hogy Doktor Úrnak lenne-e ezzel kapcsolatos javaslata,hogy mit lenne még érdemes megpróbálnom? Válaszát előre is köszönöm:Zsuzsa
horoszkóp: Mérleg
aszcendens: Nyilas
2010-05-10
Válasz:
Kedves Zsuzsa! Kellene tudni milyen évben született?Olvassa el az 'orvostudomány a feje tetején' c.könyvet.Abban fog találni rá magyarázatot.Egyébként a szauna lehet jó,de mint mondtam kellene tudni a születése évét.Azt tanácsolom keressen fel,s nézünk rá homeopátiás szert.A bőr rendszerint a tüdővel függ össze.A méregtelenítésnek egy folyamatot kéne alkotnia.Túlsúlya van? Tisztelettel
 
KEDVES DOKTOR ÚR. 30 éves vagyok,6 hónapos kisbabám van,és most diagnosztizáltak a méhen 2cm nagyságu miómát.Még szoptatok,mit tanácsol,mit szedhetnék? Vagy valamilyen gyógyteát javasol-e.Kérem válaszoljon. - 
horoszkóp: Mérleg
aszcendens: ?
2010-05-09
Válasz:
Nos,kérem olvassa el az 'orvostudomány a feje tetején' c könyvet. Megtalálja az--)ezvankiado.hu-n Nagyon is lehetséges,hogy ez magától elmúlik!Viszont arra határozottan megkérem,hogy NE ijedjen meg!!!! Ha további kérdése van,kérem hívjon fel! Tisztelettel
 
Kedves Kelemen úr! Ismételten megkerdezem, ha pontosabbat tudna mondani a Marosvásárhelyre való jövetele időpontjáról, én ugyanis hiányozni fogok a városból máj 28 és juni 6 között,de minden reményem az, hogy önnel találkozhassak gerincsérvkezelés céljából,ha esetleg tudná előre,hogy Egerben lessz ez időben és tudna fogadni nagyon megköszönném, ugyanis én Szoboszlón leszek. tisztelettel és elimeréssel, László Magdolna 
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: ?
2010-05-06
Válasz:
Üdvözlöm!6.a után fogok menni.Nyugodtan kereshet itt is +36703822979 az itteni számom. Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen István! Én pánik betegségben,de inkább állapotban küszködöm,lassan hét éve,ez köszönhető az idegrendszerem sérülésének,és talán előző életemben tett vagy megtett cselekedeteimért,magyarán valószinű,hogy karmikus.A nyirokrendszerem is túlműködik,ezáltal,ha egy kisebb stressz ér,nagyon erősen izzadom,sőt elég ha már csak negativ gondolataim vannak,és már abban a percben megindul a verejtékezés.Főleg mostanában vannak erős tüneteim,és lehangolt vagyok,megint reménytelennek érzem ezt az egészet,ebben a legcikibb és zavaróbb,az izzadás,ami eléggé kellemetlen mert mások is észre veszik,ami számomra nem kellemes,ez mellett meg nem tudok önmagam lenni,nem találok vissza önmagamhoz!!Arra szeretném kérni,hogy adjon nekem tanácsot ezekre a problémákra,főleg gondolok itt az erős izzadásra!! Megértését előre is köszönöm! Üdvözlettel,Ildikó
horoszkóp: Vízöntő
aszcendens: Halak
2010-05-02
Válasz:
Ez nem változókori dolog ugye?Nem kel fel fáradtan?Mert ha igen ezzel kezdeném,kiméretném a lakást!"orvostudomány a feje tetején" c.könyvet kellene elolvasnia.Nyiroktisztításra legjobb a japántapasz!Kérem keressen fel,s személyesen megkeressük az okot! tisztelettel! 
Ez nem változókori dolog ugye?Nem kel fel fáradtan?Mert ha igen ezzel kezdeném,kiméretném a lakást!"orvostudomány a feje tetején" c.könyvet kellene elolvasnia.Nyiroktisztításra legjobb a japántapasz!Kérem keressen fel,s személyesen megkeressük az okot! tisztelettel! 
 
DOKTOR ÚR. 50 éves vagyok ,túlsúlyom nincs, de nagyon lassú az emésztésem. Szeretném megkérdezni,hogy mit tanácsol lassú emésztésre.Reggelente tornázom,este pedig sétálok kb 1 órát. KÖSZÖNÖM VÁLASZÁT. D. M.
horoszkóp: Halak
aszcendens: Vízöntő
2010-05-02
Válasz:
Üdvözlöm!Magyarul székrekedéses?Du:5-6 után nincs evés!Kevesebb hús,több élelmi rost!Gyümölcs-zöldség orientált koszt.Reggel hasizomgyakorlatok!Többet csak személyesen tudok mopndani,mikor kikérdeztem önt!Keressen fel! Tisztelettel
 
mikor jőssz Marosvásárhelyre?
horoszkóp: Bika
aszcendens: ?
2010-04-29
Válasz:
Szia! Június elején,már biztos!
 
Kedves István ! Hanyag tartásom ( kb 45 fokos), és enyhe gerincferdülésem van. 17 éves vagyok, körülbelül 1 hónapja jártam csontkovácsnál. Azt mondta kb 4 kezeléssel helyreáálítja a tartásomat. Eddig 1 kezelésen vagyok túl, de változást még nem észleltem. Azóta megnézett egy másik csontkovács, ő azt mondta, hogy csontkovácsolással nem lehet helyreállítani, mert nincs már mit rajtam csontkovácsolni, csak speciális mozgásterápia és gyógytorna segítségével javíthatok a tartásomon. Mit tanácsolna , valóban ezen a csontkovácsolás nem segít, vagy folytassam a csontkovács kezelését ? esetleg Konditermet, tartásjavító hevedert javasolna ? Válaszát előre is köszönöm. ! 
horoszkóp: Szűz
aszcendens: ?
2010-04-28
Válasz:
Nos,nem láttam önt.Abban a korban van amikor ez 'normális' hiszen ilyenkor nyúlik az ember gyorsan.Hordjon RYN cipőt,ez a gömbölyű talpú,vagy már a Schollnak is van ilyen.Keresen fel,legalább telefonon!Nem ébred rendszeresen fáradtan?Mert ha igen akkor más az ok,s az egyáltalán nem természetes!Máresse ki ez esetben lakását,ebben tudok segíteni. Tisztelettel
 
Kedves István! 3napja fáj a bal lapockám alatt,ha megnyomják akkor különösen ,illetve fáj enyhén a bal oldalon a mellkasom is ,olyan nyomás szerűség érzésem van,ami nagyon kellemetlen.Remélem nincs komolyabb bajom,bár még orvosnál nem voltam. Köszönöm válaszát
horoszkóp: Rák
aszcendens: Szűz
2010-04-24
Válasz:
Ennek 1000 oka lehet,Ezt azért orvosnak is látni kellene legelőször.Ezután mérese ki a lakását,csontkovácsolás,méregtelenités.Kérem keressen fel s a dolgok mélyére nézünk s megkeressük az okot. Többet látatlanba nem tudok mondani. Tisztelettel
 
Kedves István! Már jó ideje nagyon érdekel a méregtelenítés fizikai és szellemi szinten is. 2 és fél hónapja jógázom és kicsit tornázom is miden reggel. 26 éves vagyok. Kérdésem, hogy mennyi víz bevitelét ajánlaná nekem egy méregtelenítés folyamán. Értem itt akár a csak folyadék fogyasztásával végzett méregtelenítést (a teát sajnos nem szeretem, nem tudom meginni), illetve a minden napi életvitelt. Előre is köszönöm válaszát! Üdv.:Kati
horoszkóp: Kos
aszcendens: Nyilas
2010-04-23
Válasz:
Kedves Kati! Átlagos napokon 2-3l VIZET ajánlok,méregtelenitéskor többet.Legegyszerűbb formája a heti egy nap böjt /semmi szilárd/,valamint este 6 után már nem eszünk semmit.Ez az ingyen verzió s egyben a legtermészetesebb is.Azt csinálja ami jobban esik önnek! Magam szoktam böjtnapkor is dolgozni,mert nekem igy könnyebb.Érdekes a kritikus idő számomra a 14-16 óra közt.Csontkovácsilag pedig a nyak-fej ill.a derék lehet érzékenyebb önnek.Ha van további kérdése,keressen fel nyugodtan. Tisztelettel
 
kedves Kelemen Istvan ! Marosvasarhelyrol szeretnek erdeklodni, gerincservem van, sok eve faj a derekam, sajnos ulo munkat vegzek, lenne olyan kedves engem is besorolni azok koze akik nagyon szeretnenek Onnel talalkozni amikor idejon. Elnezest a helytelen irasert, Tisztelettel lszlo magdolna
horoszkóp: Ikrek
aszcendens: Ikrek
2010-04-16
Válasz:
Június elején leghamarabb,Kérem irjon akkor. Vagy hivja a 0746920012-t ez a kinti számom. Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen úr! Decemberben már jártam Önnél Budapesten és szeretném ismét felkeresni, sajnos telefonon nem értem el. Mikor rendel ismét Budapesten?
horoszkóp: Rák
aszcendens: Szűz
2010-04-13
Válasz:
Üdvözlöm! Jövő hónap elején! Új számom 70/3822979 Tisztelettel
 
Több helyen is olvasom mennyire alap fontosságú hogy szeressük magunkat... miben nyilvánul ez meg? A gyermek ha önző az támogatásra szorul? (értelmezésem szerint épp tölti magát szeretettel ami egyszer telítődik és jószívű lesz) Annyira tág fogalom hogy szeressük magunkat, úgy érzem szeretem magamat is de jut belőle másnak is.. Mikor látható biztosan hogy szeretjük magunkat,és nem leszünk függők? 
horoszkóp: Rák
aszcendens: Mérleg
2010-04-07
Válasz:
Eggyetlen szeretet nem ILLÚZIÓ,az önszeretet!Ugyanis csak annyi szeretet mennyiséggel rendelkezünk,amit magunk iránt érzünk.Ebből tudunk adni,ez természetes.Az önszeretet nem ÖNZÉS!Senkit nem szerethetünk magunknál jobban,mert ez önámitás.Nehéz ezt kifejteni.Hivjon fel,s bővebben is elmagyarázom mit értek rajta. Ajánlok egy mantrát/mondja el reggel-este hangosan 30szor/:"én szeretem magam én vagyok a felelős" Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen Istvan!Mikor jon Marosvasarhelyre? 
horoszkóp: Kos
aszcendens: Szűz
2010-03-30
Válasz:
Előreláthatólag tavaszutón.Május vége június eleje.Itthoni számom megváltozott. Tisztelettel. UI:iwiwen ha bejelöl,ott úgyis irom az üzenőfalra.Keresés-)embergyógyász
 
Tisztelt Kelemen Úr! Páromnak időnként erős fejfájása van. Tudom ez sok mindentől lehet. De talán az meghatározó, hogy nagyon ropog a nyaka, ha jobbra és balra dönti a fejét.Ezt szokta csinálni.Ezt szabad csinálni? Vagy rosszat tesz? A fejfájása pedig a nyaki csigolyától sugárzik fel a fejtetőig és két oldalra.Pár napja éjjel begörcsölt a nyaka és erős fejfájása lett. Tud ezen segíteni? Veszprém környékén mikor lehet Önt elérni és mikor lehet bejelentkezni az adott telefonszámon?
horoszkóp: Rák
aszcendens: Skorpió
2010-03-11
Válasz:
Nos!Valóban okozhatj nyakcsigolya elmozdulás a fejfájását.Szabad kiroppantani a nyakat ez nem jár szövődménnyel.Önhöz legközelebb Bp-en szoktam rendelni a 7.ker-ben,ott tudunk összefutni,esetlegesen amikor Veszprémbe megyek ami bizonytalan,igy az előbbit javasolnám.Ez csak a jövő hónapban lehetséges leghamarabb.Ajánlanám addig is a lakáskimérést a káros földsugárzásoktól,erre adok telefonszámot ha felhiv.Még egy internetcim .www.atlasprofilax.hu.Ezt is érdemes megcsinálni. Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen István! Érdeklődnék, hogy a tejkövek szoptatás alatt mitől keletkeznek, és hogy mitől szűnnének meg? Sajnos senki nem tud tanácsot adni. Köszönöm!
horoszkóp: Rák
aszcendens: ?
2010-03-09
Válasz:
Orvostudomány a feje tetején c.könyv!/ezvankiado.hu-n rendelhető/. www.ujgermanmedicina.hu/itt keresse meg Barnai Robertót,s személyesen kérdezze meg tőle!Egyébként a fent emlitett könyvet is ő forditotta. Azért ilyen konkrét a válaszom,mert sok általános dolgot leirhatnék,viszont az ember annyira specifikus,hogy ezekben a kérdésekben a helyes válasz minden esetben személyre szabott. Tisztelettel
 
Szia! Pikkelysömörre mit ajánlasz? köszi Anita 33
horoszkóp: Oroszlán
aszcendens: ?
2010-03-05
Válasz:
orvostudomány a feje tetején c.könyvet--)ezvankiado.hu! Ha elolvastad,keress fel s megkeressük a konkrét okát ennek. Vagy ujgermánmedicina.hu Lelki oka van minden esetben tapasztalatom szerint,és kellene még az ascendensed is.Hol jött ki eddig? Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen István úr! Szeretném megkérdezni mikor tartózkodik Zalaegerszegen és mi a módja a találkozásnak. Üdvözlettel: Tóth Kata
horoszkóp: Bak
aszcendens: Bika
2010-02-24
Válasz:
Ezt most nem tudom megmondani,jövő hónapban kérem hivjon fel,s megbeszéljük.Már én is tervezem menni oda,hiszen már oly régen voltam.Bp-n tudunk találkozni ha az megfelel Önnek. Tisztelettel
 
Kedves István! 35 éves vagyok és párommal 4 éve szeretnénk kisbabát, sajnos sikertelenül. Orvosilag semmi problémát nem találtak. A kérdésem az lenne, tudna-e esetleg segíteni vagy tanácsolni valamit nekünk. Nem Pesten élünk, de gyakran kell felutaznunk, így megoldható a személyes találkozó, ha Pesten lesz a közeljövőben. Előre is köszönöm válaszát! Kata
horoszkóp: Bak
aszcendens: Mérleg
2010-02-22
Válasz:
Először is ki kellene méretni a lakást,nem egy esetben már ez segitett.Kineziológiával meg lehet nézni a hátsó blokkokat,ebben tudok segiteni.Jövő hónapban már tudunk Bp-n találkozni.Kérem hivjon fel márciusban. Tisztelettel
 
Tisztelt kelemen úr! 47 éves férfi vagyok,2001-ben diagnosztizáltak nálam gerincsérvet,a lumbalis 4-5 ill. 3-4 csigolyák között.Hévízi intenzív kezelésre az állapotom stabilizálódott majd 2008-ban a panaszaim erősödtek.Tavaly tél végén jártam csontkovácsnál,javult az állapotom ám a bizalom nincs meg a személy felé.A lányomnak /15/a lába miatt enyhe gerinc ferdülése van.A kérdésem:tudna-e segíteni rajtunk,valamint rendel-e a dunántúlon budapest nekünk messze van./sümeg/ Válaszát köszönöm. Horváth Antal.
horoszkóp: Oroszlán
aszcendens: ?
2010-02-08
Válasz:
Tisztelt Uram! Csontkovácsolással mindenképpen javítható az Ön állapota. Ennek a mértéke viszont teljesen esetfüggő. Amit tudnék ajánlani Önnek, kérem méresse ki a lakását. Ajánlok Önnek egy honlapot: www.atlasprofilax.com. Ez az 1-es nyakicsigolya helyretételéről szól, ajánlom Önnek és lányának is. Harmadik kérdésére válaszolva Zalaegerszegre szoktam járni, akkor nagyon szívesen összefutok Önökkel. Kérem március végén keressenek. Tisztelettel:
 
Tisztelt Kelemen István Úr! A Gerincemet szeretném megerősíteni, panaszom nincsen, mondjuk úgy megelőzni szeretnék. Van erre esetleg valami metódus? Rendel mostanában vagy a közeljövőben Budapesten? Üdvözlettel: B.M.
horoszkóp: Vízöntő
aszcendens: ?
2010-02-05
Válasz:
A válasz igen, legközelebb márciusban leszek Budapesten, kérem hó közepén vagy végén keressen fel. Elérhetőségemet megtalálja a honlapon. Egyébként a másik kérdésére válaszolva elmondanám, hogy pontosan ez maga a természetgyógyászat lényege, a megelőzés. Mivel sokkal könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Önnek is azt ajánlom, jöjjön el egy vagy két csontkovácsolásra és akkor a bajok már nem jönnek elő. Tisztelettel
 
Német János vagyok Tatán lakom.A nyaki két oldali erem 50%-ban meszesedett.Ezen tud -e segíteni?
horoszkóp: Nyilas
aszcendens: Oroszlán
2010-02-04
Válasz:
Igen, abban az esetben, ha a csigolya elmozdulás okozza ezen panaszait. Ezt természetesen látni kellene, márciusban fogok rendelni Budapesten, kérem keressen fel. Egyébként pedig mozgást javaslok. Tisztelettel
 
Kedves uram!Mint ember-természetgyógyász,milyen gyógymódot tudna ajánlani a fázós kezek-lábak,tehát a vérkeringés javítására?köszönöm.
horoszkóp: Bika
aszcendens: ?
2010-01-22
Válasz:
Egy kérdéssel kezdeném. Túlsúlyos-e Ön? Egyébként pedig számos esetben ez egy teljesen természetes jelenség. Különösebben nem kell ezzel törődni véleményem szerint. Tisztelettel
 
SZERETNÉM MEGKÉRDEZNI MI OKOZZA A FEJFÁJÁST LÉBŐJTKOR. 50 ÉVES VAGYOK,ÉS HETI 1 NAPOS KÚRÁT SZOKOK CSINÁLNI.FOLYADÉKBEVITEL KB.2 L VIZ ÉS GYÜMÖLCSLÉ. KÖSZÖNÖM. DM.
horoszkóp: Halak
aszcendens: Vízöntő
2010-01-17
Válasz:
A véráramba bejutó méreganyagok, mert amikor böjtölünk, a szervezet olyan mértékű tisztítást produkál, amit az erre rendelt szerveink már nem tudnak maradéktalanul végrehajtani. Ez okozhat fejfájást. Ha az ember vércukorszintje ilyenkor leesik, ez is okozhat fejfájást. Igyon legalább 3 liter folyadékot! A folyadékbevitel ilyenkor erősen testsúlyfüggő. Tisztelettel
 
Tisztelt Kelemen Úr! 37 éves vagyok, egy másfél éves kisfiú anyukája. Pár hete az alábbi tüneteim vannak: hátfájás, főleg a nyakam hátul. Haspuffadás, émelygés, hányinger, szédülés, fáradság.Két hete kevesebbet eszem és megpróbálok nem enni kenyeret és krumplit. 12 kg súlyfeleslegem van. Leszeretném adni. Mit tegyek hogy a tüneteim elmúljanak? Vérnyomásom alacsony. Általában az első érték 90.165cm magas és 78 kg vagyok.Valami nem jó, nem érzem magam jól.Segítségét köszönöm.Tisztelettel Edina
horoszkóp: Rák
aszcendens: ?
2010-01-14
Válasz:
Méresse ki a lakását, ez lehet helytelen táplálkozásból adódó dolog is. Kérem keressen fel személyesen és akkor behatároljuk a problémájának a gyökerét. Tisztelettel.
 
Tisztelt Kelemen István! Mi a véleménye a keserűsós béltisztításról? Állítólag félévenként végezhető, már kétszer megcsináltam, nem éppen kellemes procedúra, de az utóérzet nagyon jó. A másik kérdésem az ezüstkollid. Nagyon sok rossz véleményt olvastam már róla, de nekem nagyon bevált, még náthás sem voltam a télen. Köszönöm szíves válaszát! Tisztelettel: Kőfalvi Klára 
horoszkóp: Bika
aszcendens: Oroszlán
2010-01-14
Válasz:
A méregtelenítésben cserélgesse a módszereket. Ha kívánja, személyesen ebben tudok tanácsot adni. Az ezüstkolloidot helyileg használja, lehetőleg rövid intervallumokban. Nem jó a huzamosabb használat. Ha van még kérdése, kérem hívjon telefonon.
 
Kedves István! Izületi gyulladásom volt jópár évig és a gyulladás megszűnt viszont néhány mozdulat van amit nem tudok megtenni. Ilyenkor télen viszont még rosszabb a helyzet mert nagyon megviselnek az időváltozások! A fő probléma a csuklómmal van, nem igzán mozog már! A kérdésem, h lehet e segíteni ezen az Ön kezelési módszerével? Válaszát előre is köszönöm! Kollár Julianna
horoszkóp: Kos
aszcendens: Bika
2010-01-13
Válasz:
Tisztelettel kérem, keressen telefonon 2 hét múlva. Akkor megbeszélünk mindent. Tisztelettel.
 
Jó napot kívánok! 2005-ben, 25 évesen diagnosztizáltak hátgerinc servvel az L5-S1 csigolyák között. Nem műtöttek meg (szerencsére), és évekig nem is fájt a derekam. Most újból kínoz, de most sem szeretnék kés alá kerülni. A kérdésem az lenne, hogy milyen mozgasformát ajánl, milyen sportot üzhetek ezzel a problémaval, hogy ne is legyen megterhelő, de viszont hatásos legyen. Tudom, hogy a sport nem oldja meg a problémát teljesen, de mindenképpen erősítené az izmokat. Erdély-i tartozkodása idején melyik városokba szokott ellátogatni? Honnan lehet értesülni arrol, hogy éppen mikor látogat Romániaba? Válaszát köszönöm! Üdvözlettel, Melinda 
horoszkóp: Szűz
aszcendens: Kos
2010-01-08
Válasz:
Kedves Melinda! Ha az iwiwen bejelöli az embergyógyászt,akkor visszajelölöm,s az üzenőfalra mindig írom merre járok. Elsősorban méresse ki a lakását a káros földsugárzások szempontjából. Marosvásárhelyre és Udvarhelyre járok, valamint Szamosújvárra. Ha Ön útba esik, szívesen megállok. Tisztelettel.
 
Üdvözlöm István!37 éves,1,82m magas,78 kilógramm súlyu férfi vagyok.Az MR lelet az L5-ös csigolya elcsúszását mutatja ki L5-S1 szinten.A kimozdulás elsőfokú.Tünetek:a jobb láb térden aloli enyhe zsibbadása(tudok járni lábujjhegyen is és sarkon is).Vissza lehet helyezni ezt a csigolyát a helyére?Kérem segítsen.Mikor jön Erdélybe,Uvarhelyre?-ez volna a legközelebb.Köszönöm. 
horoszkóp: Skorpió
aszcendens: Skorpió
2010-01-06
Válasz:
Ezt látatlanba nem lehet megmondani.Mindenképpen tervezem az erdélyi utat,de csak a tél után valaikor tavasszal.Kérem akkor jelentkezzen emailba! Term.tudok segíteni,csak ennek a mértékét nem tudom így megmondani. Tisztelettel
 
Jó Napot! Azt szeretném kérdezni,hogy a rekreációnak mekkora illetve milyen szerepe van a természetgyógyászatban?
horoszkóp: ?
aszcendens: ?
2010-01-03
Válasz:
Mindenképpen szükséges.Viszont ez erősen esetfüggő. Tisztelettel